Az elit futballnemzet alulmaradó mentalitással

Gareth Southgate menedzsere, miután végignézte, ahogy angol csapata elsöprő 0-0-s döntetlenre küzd az Egyesült Államokkal a Qatar 2022-ben.

„Valójában elégedett vagyok a csapat mentalitásával” – mondta a meccs után a Middlesborough korábbi edzője.

„Egy ilyen kényelmes győzelem hátán nagyon nehéz újra megtalálni ezt a szintet.

„A játékosok kicsit le vannak esve, de én nem. Azt hittem, mi irányítottuk a játékot, a két labdás középhátvédünk kiemelkedő volt. Az utolsó harmadban hiányzott egy kis cipzár” – tette hozzá.

Különös értelmezése volt egy olyan előadásnak, ahol Anglia szinte minden osztályon a második legjobb volt.

Az Egyesült Államoknak több lövése, szöglete és magasabb várt gólja volt – ez a mérőszám, amely a csapat gólszerzési esélyeinek szintjét méri.

Anglia a labdabirtoklási statisztikát csaknem meghaladta, de ha egy kicsit mélyebbre ásott, kiderült, hogy a két középhátvéd, John Stones és Harry Maguire volt az, aki a legtöbb érintést érte el, megmutatta, mennyire hiábavaló ez a labdatartás.

Nem mintha Southgate így látta volna.

„Ez egy olyan játék, amelyet elveszíthetsz, ha nem megfelelő a mentalitásod” – tette hozzá.

Ha az angol előadás kísértetiesen ismerősnek tűnt, valószínűleg azért, mert az volt. Az ország legutóbbi nagy tornán a Horvátország elleni acélos 1-0-s győzelmet a helyi rivális Skócia elleni 0-0 követte.

Az ex-angliai védő a szakértő Gary Neville értékelését a meccsről úgy ítélte meg, hogy „nagyon gyenge teljesítmény, amit a rossz fizikai szint támaszt alá”. Könnyen leírhatta volna az USA játékát.

Bár Anglia végül bejutott a verseny döntőjébe, az ukrán meccset leszámítva, nehéz lenne vitatkozni, hogy odautazása szellő volt.

Azon a nyáron sok minden esett a háromoroszlánok javára, az ellenfél csatárainak aranyozott helyzeteitől a sérülés utáni büntetőpattanókig.

Aligha váratlan, hogy meglovagolják a szerencséjüket. Amióta 1966-ban megnyerte a világbajnokságot, Anglia szerepe a nemzetközi labdarúgásban örökös alulteljesítő. A döntőhöz vezető út távoli emlék.

Nem mintha a nemzetnek nem lennének meg a játékosai, hogy megtegyék. Világszínvonalú tehetségek nemzedékről nemzedékre születtek és elmaradtak.

Bár a hazai verseny az elmúlt 20 évben a bolygó bármely bajnokságának egyik legmagasabb színvonalát képviselte, a legutóbbi oroszországi világbajnokság 2018-as elődöntőjéig való futása a nemzet legjobb teljesítménye volt 1990 óta.

Miért van ez így? Nos, azt vitatnám, hogy Southgate szavai akaratlanul is fején találták a szöget; ez mentalitás. A probléma az, hogy Anglia nem egyenletes teljesítményt nyújt.

Az elit tehetség túl sokáig az esélytelenebb mentalitású volt.

"Arany generációk

A 2022-es Katar nem az első alkalom, hogy egy angol csapat a világ legjobbjainak számító játékosokkal utazik a világbajnokságra.

A 2006-os világbajnokság sztárjai a tehetségek úgynevezett „Arany Nemzedékének” részesei voltak a csúcson, amikor a Premier League a világ legmagasabb szintű versenye volt.

Ennek a csoportnak az egyik tagja, a Liverpool ex-védője, Jamie Carragher egészen odáig ment javasol jobbak voltak, mint a mostani termés, és Southgate sokat ért el a nála lévő játékossal.

„Nem mulasztotta el, hogy a legtöbbet hozza ki egy tehetséges csapatból, ahogy egyesek érvelnek” – írta Carragher az újság rovatában. "Nagyon jó csapattal túlteljesített."

Az a baj, hogy a nemzedék is kudarcot vallott, és nem jutott túl a negyeddöntőn egyetlen jelentős versenyen sem, amelyen részt vett.

Egy másik játékos a csoportból, Wayne Rooney azt javasolta, hogy a menedzser volt az, aki az idő nagy részében Sven Goran-Eriksson volt, aki visszatartotta őket.

„Ha lenne egy gárdánk ezzel a játékoscsoporttal, mindent megnyertünk volna, kétségtelenül” – állította a podcastjában.

„Tíz évvel ezelőtti csapatunkra tekintünk, és vitathatatlanul nálunk volt a világ futball legjobb csapata. Rio Ferdinand, John Terry, Ashley Cole, [Steven] Gerrard, [Paul] Scholes, [Frank] Lampard, [David] Beckham, jómagam [és] Michael Owen.”

Klub- és nemzetközi csapattársa, Rio Ferdinand másképp vélekedik; hogy a klubok rivalizálása elpusztította a siker minden esélyét.

„Ez beárnyékolta a dolgokat. Megölte az angol csapatot, azt a generációt” – mondta idézett mondván.

„Egyik évben a Liverpoollal küzdöttünk volna a bajnokság megnyeréséért, egy másik évben a Chelsea ellen. Szóval soha nem akartam besétálni az angliai öltözőbe, és megnyílni Frank Lampardnak, Ashley Cole-nak, John Terrynek vagy Joe Cole-nak a Chelsea-ben, vagy Steven Gerrardnak vagy Jamie Carraghernek a Liverpoolban.

„Nem nyitnék meg attól a félelemtől, hogy visszavesznek valamit a klubjukba, és felhasználják ellenünk, hogy jobbak legyenek nálunk. Nem igazán akartam velük foglalkozni.

„Akkor nem tudtam, hogy amit csinálok, az árt Angliának. Annyira el voltam ragadtatva, annyira megszállottan nyerhetek a Man Uniteddel – semmi más nem számított.”

Mindkét magyarázat hihető, de kissé üresen cseng, ha más nemzetekkel hasonlítja össze.

A Barcelona és a Real Madrid közötti rivalizálás olyan kiélezett, mint Angliában, de amikor a spanyol Golden Generation felbukkant, a nemzeti csapat le tudta győzni ezt a keserűséget. Az öltözőjük még jobban megosztott volt, mint Angliáé, de ez nem volt probléma.

Ha az edzőkről van szó, a német Joachim Löw-től a brazil Luis Felipe Scolariig, a világbajnokok ritkán a legjobb taktikusok a játékban akkoriban.

Általában a peremen élők, mint például a spanyol Vicente Del Bosque, akik nyugdíjba vonulnak.

Ferdinand és Rooney elméletein azonban van egy szál, miszerint Anglia nem tudta, hogyan kell nyerni. A miért magyarázata más, de lényegében ugyanaz a probléma.

Az egyik probléma az, hogy 1966 magányos nemzetközi sikere olyan távoli emlék, hogy szinte semmi követendő sablont nem kínál a modern generációk számára.

Minden csapatot, amelyik követte, kísérti a tudat, hogy ezt korábban megtették, de nem tudnak változtatni rajta.

Az egyik módszer lehet az egyes játékosok által klubszinten megkövetelt mentalitás átültetése.

A Manchester City és a Liverpool játékosai tudják, hogy könyörtelenül törekszenek a címekért.

Nem fogadnák el a 0-0-s döntetlent, mert az előző meccset 6-2-re megnyerték, és ezt „nehéz megismételni”, ugyanezt újra megkövetelik.

Ha Anglia valaha is sikeres akar lenni, ezen változtatni kell.